A végletek országa, Oroszország: Miért jó részképzésre menni? Érvek, tippek, tanácsok

A mostani részképzés számomra már nem az első, ezért nem ért semmi hidegzuhanyként. Az alapkézés ideje alatt már kipróbálhattam az Erasmus nyújtotta lehetőségeket és azóta is úgy gondolom, hogy az a félév volt a leghasznosabb szemeszterem a három év alatt.

A kérdés most az, hogy milyen újdonságokat tartogat Oroszország.

Én nem különösebben készültem a kiutazásra, de annak, aki most először vág bele a külföldi tanulmányokba az javasolnám, hogy minden tanszéki, kari tájékoztatóra látogasson el, olvasgasson beszámolókat, blogokat.
#tipp: ha az orosz fél nem küldi el a meghívót (vízumhoz) a tervezett kiutazásunk előtt legalább 2 héttel, akkor kezdjük el a fogadó egyetem koordinátorát levelekkel bombázni, mert különben soha nem jutunk ki. Valahogy a dolgok itt sokkal nehezebben működnek. 😀

Miért olyan fontos a részképzés?

Egy nap megelégelve az itthoni mindennapjaimat elgondolkoztam azon, hogy milyen lehet diákként élni egy másik országban, milyen lehet kipróbálni önmagamat: egyedül távol a kényelmes megszokott élettől. Így jött az ötlet, a németországi részképzés, ami után már képtelen voltam leállni és miután véget ért csak azt terveztem, hogy mikor és hova mehetek ki megint tanulni.

Részt venni egy nemzetközi programban rendkívül örömteli érzés, hiszen miután megkapjuk a levelet a pályázatunk elfogadásáról, akkor büszkének érezhetjük magunkat, elértük a magunk elé kitűzött célt. Mindemellett a saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg a sokakat csalogató külföldi életet, melyből aztán magunkban olyan következtetéseket vonunk le, amelyek az általunk látottakból, a valóságból kapunk.

Az első erasmusos felejthetetlen élményeimmel felvértezve döntöttem úgy, hogy a mesterképzés ideje alatt is kapok a lehetőségen, csak ezúttal a cél, Oroszország. A választás abból kiindulva, hogy orosz szakos vagyok, magától értetődő, de Oroszország felfedezése egyébként is gyermekkori álmom volt.

Számomra a részképzés időtartama is egyértelmű volt: minél többet kint, annál jobb. Az elején kételkedtem benne, hogy sikerülni fog-e, nem is éreztem magam 100%-osan felkészülve az egy éves részképzésre, de azért nagyjából tudtam, hogy milyen kemény fába vágtam a fejszémet.

Hiába volt már orosz alapszakos diplomám, hiába beszéltem már akkor viszonylag jól oroszul, sőt még egy hónapot Szibériában is "lehúztam", de még ezekkel együtt véve is úgy éreztem a megérkezésemkor, hogy alig tudok valamit erről az országról és alig ismerem a valódi, mindennapi orosz nyelvet.

Természetesen a kitazásom napjáig én is izgultam. Nem is csoda, hiszen az embert pillanatok alatt elérik a rossz hírek. Az információ gyors áradásának köszönhetően pillanatok alatt értesülünk az új háborúkról meg Európát sújtó különböző összeesküvés-elméletekről...Ezek mellett persze az orosz kollégiumokról terjengó pletykák sem elég megnyugtatók, de akár hisszük, akár nem az élet megint mindenre rácáfol, mert ahogy a világ sem csak rossz hírekból áll, úgy az orosz kollégium (legalábbis az én esetemben) rendkívül pozitív csalódást okozott.

Ahogy minden erasmusos hallgatónak, úgy nekem is volt szerencsém nagyon sok kedves emberrel megismerkedni. Ezalatt az idő alatt ért össze bennem mindaz, ami már egy ideje, pont egy oroszországi nyári egyetemnek köszönhetően kezdődött bennem formálódni. Amikor Szibériában, Tyumenyben (a kőolaj és gáz fővárosa) elmentünk kirándulni, megnéztünk egy műzeumot, könyvtárat, vagy bármit, akkor szupersztárnak éreztük magunkat, mert az ott dolgozók azonnal fogták a kamerájukat és lefotóztak bennünket. Másnap már benne voltunk az újságban, hogy európai diákok látogatták meg a könyvtárunkat. Úgy bántak velünk, mint a világsztárokkal. Az egész annyira szürreális volt, hogy magam is alig akartam felfogni. Ezelőtt én nem európainak, hanem egyszerűen csak magyarnak éreztem magam. Aztán ebben a félévben megismerkedtem egy olasz lánnyal, aki egy félévet tanult Szamarában és ő ugyanennek a jelenségnek volt a tanúja, csak vele még interjút is készítettek egy helyi lapnak. Szórakoztató, de valahol egy kicsit bizarr is...Távol a hazánkól ilyen sok idegen kultúrájú ember között mi nem csak magyarok, hanem európaiak is vagyunk. Ahogy közülünk sokan az összes ázsiait egy kalap alá vesszik, úgy ez fordítva is igaz. Mi az ázsiaiak és oroszok számára is egy nagy közös egységes csoportba tartoztunk; európaiként kezeltek minket, az már nem lényeg, hogy Európán belül honnan jöttünk.

A világ minden tájáról érkeztek ide tanulni a diákok, akik magukkal hozták a gondolataikat és véleményüket a világunkról. Ennek a sokszínűségnek köszönhetően egyes órákon olyan különleges témák jöttek fel, ami otthon nem jöhetett volna létre. Az órákon mindenki megoszthatta a véleményét. Egy skót lány nap mint nap szót emelt a nők és a melegek egyenjogúságáért egy olyan országban, ami közismert a homofóbiáról. Izgalmas volt figyelemmel kísérni a céltudatos kínaiak egy-egy megszolalását is, melyekben szinte majdnem mindig ott volt a karrierépítés, fejlődés és a szorgalmasság a kommunizmus lehelletnyi fűszerezésével. Végighallgattuk, míg az összes nyugat-európai csoporttársunk elmondta a véleményét, ha pedig véletlenül az egyik kimarad volna a beszélgetésből, akkor morcosan szót kért. Ilyenkor én és a cseh csoporttársam mindig értetlenül álltunk ez előtt a jelensg előtt, összesúgtunk "jesszus de buzgómócsingok ezek!", pedig valójában a helyzet úgy áll, hogy csak mi nem vagyunk ahhoz hozzászokva, hogy az órákon szabadon elmondjuk a véleményünket

Barátok miatt sem kell aggódni, hiszen olyan sok ember érkezik ide, hogy bőven tudunk válogatni kedvünk szerint. :)

Én leginkább a lengyel barátainkkal, csehekkel és szerbekkel ápoltam szorosabb kapcsolatot, valahogy velük könnyebb megtalálni a közös hangot. Velük is akárhányszor beszélgettünk a "véleményünk szabad kifejezéséről", ők is azon véleményen voltak, mint én. Hasonló problémákkal küszködünk. :)

A mi oktatási rendszerünk még mindig arra épül, hogy a frontális oktatás által minél több dolgot lenyomnajanak a torkunkon, minél több dolgot megtanuljunk, de a probléma az, hogy valójában az leadott anyag nagy része felesleges, és így valójában mi csak a feledésnek tanulunk.

Emlékszem először Németországban szembesültem ezzel a problémával. A német csoporttársaim rutinszerűen vitáztak. A nyelvórájuk úgy volt felépítve, hogy mai problémás témákról kellet véleményt alkotniuk, érveket szinte azonnal felsorakoztatni, és ami a legfontosabb gondolkodni.

A sok nemzetközi barátság mellett, a részképzés arra is lehetőséget ad, hogy szakmailag is fontos élményekkel gazdagodjunk.

Bölcsész hallgatóként ez egy kicsit nehezebb téma, de nyelvszakosként a szakmai fejlődésünk a mindennapokban tapasztalható. Idegen nyelven ügyeket intézni, lakásbérleti szerződést kötni nem kis feladat.
Az én szerény véleményem szerint szakdolgozatot/diplomamunkát a legjobb külföldön írni. A konzulensnek egyébként is e-mailben kell elküldeni az anyagot, ha könyvtárban ülünk, akkor nagyjából mindegy, hogy hogy ülünk, csak a körülmények, amik körbevesznek, azok mégsem ugyanazok, mint otthon. Külföldön csak egy dolgunk van: "учиться, учиться, учиться!"

(egy hostel falárol tekint le ránk. Ugyanitt: Russian Speaking Club minden kedden.
Helyszín: хостел «Friends», улица Восстания 11, 100 rubel a beugró, cserébe tea, süti és sok-sok érdekes ember :)

Sose felejtsd el, hogy miért jöttél!

Egy külföldön töltött félév az önéletrajzunkban is jól áll. Hányszor szembesülünk azzal a ténnyel, hogy egy munkahelyre azért nem vesznek fel, mert nem rendelkezünk munkatapasztalattal. A mi generációnk ahhoz, hogy sikeresnek érezze magát már többet tanul és az időnk engedi, akkor is maximum a tanulás mellett csak diákmunkát tudunk vállalni. Manapság már az is nagy szó, ha a diákmunka viszonylag állandó. Aztán kézhez kapjuk a diplománkat és jön az álláskeresésn jönnek a fintorgó arcok, hogy "hát igen-igen egyetem meg diploma, de azért jó lenne valami releváns munkatapasztalat is emellé"...
Velem már számtalanszor megesett, hogy ugyan diákként "releváns" munkatapasztalattal nem rendelkeztem, de az önéletrajzomban azért benne volt, hogy különböző helyeken voltam részképzésen, így ez valahol ellensúlyozta a "hiányosságaimat".

Nyelvszakosként pedig lehetetlen elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a nyelvterületen szerzett gyakorlat. Nívósabb nyelviskolák úgy hirdetnek meg állásajánlatokat, hogy az ideális nyelvtanár-jelölt rendelkezzen nyelvterületen szerzett tapasztalatokkal.

Milyen előnyei vannak annak, ha Oroszországba mész ki részképzésre?

Nem lesznek nyelvi akadályok

Annak köszönhetően, hogy az idegennyelv órákra más-más nemzetiségű fiatallal járhatunk együtt, szinte nem lesz olyan akcentus, amit ne értenénk meg.

Egy bizonyos szint és Oroszországban eltöltött idő után már nem olyan nagy dolog megérteni az orosz anyanyelvi beszélőket, viszont ez a nyelv nem csak 145 millió orosz anyanyelve, hanem ezen kívül (a Wikipédia szerint) még legalább 110 millió ember beszéli mint második idegennyelvet.

A város magával ragad

Szentpétervárnak van egy nagyon érdekes atmoszférája. Sétálva a Néva partján át a kanálisokon az apró kis hidakon keresztül az embernek olyan érzése támad, mintha nem is Oroszországban lenne. Mintha valamelyik európai ország fővárosában sétálnánk, de közben mégis valami eltér, valami különös. A megszokott templomainkat felváltják a díszes hagymakupolás templomok, Puskin, Lenin, I. Péter cár szobrai majdnem minden téren, sarló-kalapács díszeleg az intézmények homlokzatán, régi marsrutkák és trolik pöfögnek a szovjet időkből megmaradt utcatáblák szerinti utakon. Ezek adják meg Pétervárnak azt a különleges érzést, hogy ugyan európai, de azért pikánsan orosz.

Az otthoni hideg többé nem is olyan hideg

Számomra az egyetlen nehézséget a kiszámíthatatlan időjárás okozta. Reggel verőfényes napsütés, délután pedig szürke égbolt és eső. Eddigi tapasztalataim szerint a tél egyáltalán nem olyan hideg, mint amilyennek elképzeljük. Talán azt is mondhatom, hogy szerencsém volt, mert napközben a hőmérséklet nem ment -10 alá, sőt a február meglehetősen enyhe, +1/+2 fokok, ami csak azért kellemetlen, mert az egy-két hónappal leesett óriási mennyiségű hó elkezdett olvadni, ezért ami napközben elolvad, az este megfagy, így mindenhol reggelente és este tükörjég, napközben pedig latyak van. A hó eltakarításában az oroszok nem annyira jeleskednek, amit valahol megértek, hiszen az égből állandóan esik az utánpótlás, de azért a koszos hóban elsüppedni nagyon kellemetlen érzés. #Tipp: magasszárú és vastagtalpú redős csizma/bakancs..

Talán még az orosz elnökkel is összefuthatunk

Ha Pétervárra jelentkezünk, akkor nem csak Oroszország egyik legszebb városába jövünk, hanem azon az egyetemen is tanulhatunk, ahol egykoron 6 Nobel-díjas tudós, Putyin és Medvegyev is tanult, de itt élt és dolgozott Mengyelejev is.

Mivel Pétervár fontos szerepet játszik az orosz kultúrában és a közigazgatásban is, így nem meglepő, ha esetleg összefutunk Putyinnal.

#story

Az egyik csoportársammal eldöntöttük, hogy megnézzük a Diótörőt. Igazi orosz balett december hatodikán, amolyan ráhangolódás az ünnepekre. A balett hétkor kezdődött, ezért gondoltuk, hogy egy óra alatt eljutunk a Mariinszkijbe. Igen ám, csak senki nem számolt azzal, hogy pont erre a napra esett a FÁK találkozója, így az egész várost lezárták, blokkolták a GPS-t, ami a mi szempontukból azért volt kellemetlen, mert egyikőnk se nézett utána a helyszínnek, csupán úgy elindultunk, mert nagyjából tisztában voltunk vele, hogy merre van.
A dugó miatt a marsrutka borzasztóan lassan tötyögött. A jármű szalonja megtelt az utasokból kiáramló testszaggal és gőzzel, levegő alig volt, a sofőr 10 percenként fékezett - egyszóval rémálom volt az egész és mivel a GPS nem működött azt se tudtuk hol vagyunk. Végül meguntuk ezt a tempót, leszálltunk valahol, ahol úgy gondoltuk, hogy közel vagyunk. Szerencsénk volt, mert valóban közel jártunk, így az előadás kezdése előtt 10 perccel sikeresen beestünk a színházba. Tekintve, hogy még nem jártam orosz színházban eléggé meglepődtem a femkereső detektorokon és a hatalmas biztonsági átvilágításon, amin át kellett esnünk. Kis elemlámpával belenéztek a táskánkba, mindenünket áttapogatták, majd továbbengedtek.

Végre elfoglaltuk a helyünket. Azt már eddig is tapasztaltam, hogy az oroszok adnak a pompára és gyakran átesnek a ló túloldalára létrehozva ezzel valami csilivili aranyozott giccses valamit, de szerencsére a Mariinszkij esetében nem így történt. Belépve a páholyunkba megpillantottuk ezt az óriási lélegzetelállítóan szép termet, bár az előadás végztével nekem az a benyomásom, hogy a Magyar Állami Operaház egy picit szebb + akusztikaliag és kényelmi szempontból is jobb.

Visszatérve a sztorihoz ott tartottunk, hogy elfoglaltuk a helyünket és elkezdtünk várni. A körülöttünk lévő oroszok folyamatosan fotózkodtak - ez egyébként egy orosz jellegzetesség, mindent meg kell örökíteni- , mozgolódtak, valamit folyton levertek és zavaróan hangosan beszéltek.

Sebaj - gondoltam magamban, az előadáson ezt úgysem fogják csinálni. Eltelt 20 perc és már kezdtem kicsit morgolódni. 10 perccel kősöbb előjött belőlem az a jó magyar szokásom, hogy már minden miatt zsörtőlődtem, panaszkodtam, hisztiztem - ugyan miért kezdődik már el végre?!

Egyszer-kétszer azért szóltak a közönségnek, hogy technikai probléma miatt nem tud elkezdődni az előadás, de mikor már egy órán keresztül táncoltak az idegeimen a mellettünk ülő oroszok, én komolyan úgy voltam vele, hogy engem ez már nem is érdekel. Ekkor hirtelen lentről jövő morajlás, székek csikorgása és egy hang " Блин, это Путин!!" - ekkor lenéztem és megfagyott bennem a vér, mert ugyan mi viccből tényleg mondtuk, hogy "jaj biztos a Putyin jön és miatta nem kezdik a darabot.", de komolyan egyikőnk se gondolta.

Hát valóban így is történt. Oroszország elnöke másik két hasonló politikai elveket valló kollégájával, a fehérorosz elnökkel és a kaza elnökel az oldalán bevonult a nézőtérre egy tucat biztonsági őrrel.
Valóban nem mindenki mondhatja el magáról, hogy Putyinnal együtt nézte a Diótörőt.

Az előadás egyébként felejthetetlen élmény volt, de az orosz elnök jelenléte egy picit rontott az összhatáson. Amikor megjelent a nézőtéren, akkor páholyokban is megjelentek a biztonsági őrök és amikor már azt gondolnánk, hogy ennél zavaróbb nem is lehetne, akkor kiderült, hogy mégis: megy az előadás, sötét van a teremben, erre a biztonsági őrök felváltva a nézőkkel a páholyokbaban fogalmam sincs milyen gondolattól vezérelve elkezdenek VAKUVAL fotózni...

Mint azt a színház példáján is láthattuk, Oroszországban nagyon szigorú biztonsági ellenőrzések vannak. Nincs ez másként a tömegközlekedés terén sem. Egy esernyővel a hátizsákunkban a metrós ellenőrző pontoknál áthaladva fémkereső kapun szinte azonnal félreállítanak, hogy átvizsgálják a táskánkat. A városban fokozott a rendőri jelenlét tapasztalható, katonák masíroznak jobbra-balra. Persze az elején furcsa volt katonákkal együtt ebédelni a menzán, de ezt is meglehet szokni.

Hogy gyakoriak-e a lopások?

Az orosztanárnőnk mesélte, hogy minden szemeszterben van egy külföldi, akinek ellopják az "Iphone" márkájú telefonját. Ez egy 5-6 milliós nagyváros, hatalmas tömegeket szállít a pétervári metró, néha mozdulni sem lehet a buszokon vagy a metróvagonokban, ebből kifolyólag ugyanolyan biztonsági szabályok vonatkoznak ránk ebben a nagyvárosban, mint Berlinben, Budapesten, Londonban, Nápolyban vagy teljesen mindegy melyik európai nagyvárosban. Persze, hogy könnyű célpontnak mutatkozik az a fiatal, aki a külvilágtól teljesen megfeledkezve a telefonját babrálja és semmi másra nem figyel.

A távolság új értelmet nyer

Tipp a vonatozáshoz: mivel nem 1-2 órát vonatozunk, hanem legalább 12-13-mat, sokkal jobb a vonaton az alsó részre jegyet venni, mert legalább van életterünk. Fent olyan, mint egy koporsóban.

Egyébként a плацкарт típusó jegy teljesen rendben van, tiszta ágyneműk, kulturált viszonylag igényes az egész, de az alsó szint tényleg sokkal jobb, mert ott legalább fel lehet ülni. Fent csak feküdni lehet.

A külföldiek álma a Transszibériai Expressz, ami biztos nagyon király, de ha mondjuk felső szintre veszünk jegyet, akkor a tájból az ég világon semmit sem fogunk látni látunk + én már a 13 óra vonatozástól szinte megőrültem, ezért nem biztos, hogy kibírnám a semmittevést egy héten keresztül.

A Transszibériai Expressz való utazás ideális ahhoz, közben dolgozzunk a szakdolgozatunkkal/diplomamunkánkkal. Egy a baki: rossz az internetlefedettség. Ha szükségünk van közben az internetre, akkor nem biztos, hogy olyan jó ötlet itt írni a szakdogát.

Érdekes, új konyhát próbálhatunk ki

Van itt minden: káposzta, kapor minden mennyiségben, savanyú uborka, cékla, cégkla és még egy kis cékla, marhanyelv, extra zsíros, de nagyon finom tejtermékek, egészséges köretek, és persze tömény сгущёнка a finom pétervári fánkok tetejére.

Hol érdemes ebédelni diákként?

Nem messze az Szentpétervári Egyetem főépületétől van а Столовая СПбГУ/студенческая столовая, ahol viszonylag olcsón meg lehet ebédelni. Ha nagy az étvágyunk, akkor 250 rubel körül van egy ebéd, ha beérjük kevesebbel is, akkor kb 200 rubel alatt simán megebédelünk.

Orosz céklaleves, hajdina tejszínes csirkemellel, kb 200 rubel maximum. Ha vidéki nagyvárosban vagyunk, akkor ugyanezt a menüt 160 rubelért is megkaphatjuk.

Egyébként az ilyen menzákon szokott lenni "gulyásleves", "csirkepaprikás" és hasonló magyar finomságok is, de ezeknek persze mondanom sem kell, hogy közük sincs a mi ételeinkhez, leszámítva azt, hogy ha "gulyás", akkor marhahús, ha paprikás, akkor pörköltösebb, de valamiért mindegyiket ÉDESEN készítik el....

Legfontosabb tipp a fánkozáshoz:
Pétervár legfinomabb fánkját a "Кафе Пишечная на Большой Конюшенной" lehet beszerezni, ahol még két kövér macska is állandó lakos.