2019. február 18., hétfő

Amolyan előszó

Kedves Olvasó!

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem orosz mesterszakos hallgatója vagyok és jelenleg az egyéves részképzésemet töltöm a Szentpétervári Állami Egyetemen Campus Mundi  ösztöndíjjal.

Ezt az oldalt azért hoztam létre, hogy tippeimmel, tanácsaimmal segítsem azon hallgatótársaimat, aikik szintén Szentpétervárra, vagy bármely más orosz városba mennek részképzésre.

Őszintén szólva talán nem is nekik van szükségük a segítségre, hanem inkább a kételkedő hallgatóknak, akik tartanak az újtól, az idegentől és a távolitól. Leginkább az ő érdeklődésüket szeretném felkelteni, hogy merjenek nyitottak lenni és kilépni a komfortzónájukból, próbáljanak ki valami egészen izgalmasat, Oroszországot.



Nyelvszakos hallgatóként elengedhetetlennek tartom, hogy legalább egy félévet nyelvterületen töltsünk.

Igaz, hogy a mai világban már sokkal több lehetőségünk van úgy elsajátítani egy idegennyelvet, hogy nem töltünk egy napot sem az adott országban, aminek a nyelvét tanuljuk, mégis elszalaszthatjuk annak a lehetőségét, hogy egy picit mi is belekóstoljunk az adott ország életébe.

Most jön a sablonos szöveg: de az internet ma már rengeteg lehetőséget biztosít: találhatunk magunknak beszélgetőpartnert, különböző segédanyagokat, filmeket, könyveket, zenét, élő közvetítéseket. Igen, ez igaz, de ezek mind együttvéve sem érnek fel a kint töltött idővel és az emlékekkel.


A blog célja az, hogy a saját példámon keresztül mutassam be a pályázat menetét, milyen pályázati lehetőségeink vannak és hogyan juthatunk támogatáshoz, ha arra adtuk a fejünket, hogy kimegyünk részképzésre. A blog témáját tekintve leginkább orosz szakos diákoknak ajánlott, de talán mindenki megtalálja a számára értékes és hasznos információt.  :)

Mit üzennék a többi hallgatónak, miért vágjon bele a külföldi ösztöndíjba?


Egy ilyen külföldi ösztöndíj lehetősége alkalmat ad az újrakezdésre, egy új életre, még ha az gyakorlatban viszonylag rövid időre is szól.
Senki sem mondja, hogy könnyű, hiszen minden kezdet nehéz, de itt egyedül vagy és egyedül kell megoldanod a problémákat, amiknek köszönhetően olyan tapasztalatokat szerezhetsz, ami elengedhetetlen a felnőtté váláshoz. Oroszország kemény dió, de nincs annál jobb érzés, amikor az eléd állított akadályokat leküzdöd. 
A kint töltött idő csak rólad szól, csak annyi a feladatod hogy minél több élményt, tapasztalatot, ismeretet és barátságot bezsebelj, mert ezek tesznek gazdaggá. 

Új barátok, furcsa szokások és megunhatatlan történetek a világ minden tájáról - többek között ez is vár amellett, hogy felfedezed és kipróbálod önmagad. 

Az egyetlen igazi tanácsom csak az, hogy NE MARADJ OTTHON és ne szalaszd el a lehetőségeidet!

Mikor olvasgattama a régebbi ösztöndíjas hallgató blog bejegyzéseit, beszámolóit, az az érzésem támadt, hogy valójában mi nagyon szerencsések vagyunk, amiért nekünk megadatott ez a lehetőség.

 A Campus Mundinak köszönhetően elérhetjük a kitűzött célunkat és valóra válthatjuk az álmainkat. 



Az én Oroszország-képem

Ahogy az éremnek is két oldala van, úgy az általunk alkotott kép sem lehet csak fekete, vagy csak fehér. (Jó esetben). Az én Oroszország-képem is különféle benyomások, élmények, ismerettségek, emlékek és tapasztalatok alkották, ezért természetesen eltérhet a másétól, de végig arra törekszem, hogy az információt objektiven közvetítsem, bemutatva az egyedülálló orosz életet a hiányosságaival együtt is. Lehet kicsit rideg lesz, vad és nyers, de mégis különleges. Talán pont ezért olyan rabulejtő.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése